Az ember a szentírási kijelentés szerint tehát három részből áll: a szellemből, a lélekből és a testből. Az alkotóelemek közül egyedül a szelleme isteni eredetű, – ahogy fentebb írtuk – azt Isten lehelte bele az első emberbe, Ádámba, és azóta is minden fogantatáskor Isten leheli bele a megfogant embrióba.
„Isten szellem” – állítja a Szentírás, és ekképp a Szent Lélek is pontosabb leírással Szent Szellem (a héberben Rúach HaKados (tehát nem nefes (lélek)), az ógörögben Pneuma Hagion (tehát nem pszükhé (lélek)). Amikor Jézus arról beszélt, hogy Istent „szellemben” (pneuma) és „igazságban” kell imádni, akkor arra (is) utalt, hogy
a láthatatlan Istent az emberi személyiség három alkotórésze közül kettő nem tudja megragadni:
a fizikai világhoz kötött érzek(szerv)i test nem tudja észlelni, de a lélek funkciói sem: Istent nem lehet felfogni értelemmel, nem lehet befogni érzelmekkel, és nem lehet megismerni úgy sem, hogy ezt az emberi akarat csak úgy eldönti. Az emberi szellem képes Istent megismerni – a szellem képes felfogóképessége, az intuíciói vagy a lelkiismeret (a szellem isteni értékrendet hordozó jelzőkészüléke) segítségével kapcsolatba kerülni a Teremtőjével.
Ehhez a találkozáshoz azonban az emberi szellemnek „élnie” kell, ugyanis Isten „él”. Mindannyiunk közös tapasztalata viszont, hogy a szellemünk, lelkünk nem automatikusan jelzi, hogy „van Isten”, nem ezzel a tudattal fejlődik a személyiségünk a kisgyermekkorból a felnőttkorba, sőt, inkább a transzcendenssel kapcsolatos bizonytalansággal. Az Írás tanúsága szerint
ennek az a magyarázata, hogy az emberi szelleme „halott” (nem veszi az adást):
azért nem képes a Teremtőjéről tudni, illetve Őt felismerni, megtalálni, mert a bűn állapota (= az Istentől való elválasztottság állapota) miatt „halott”, vagyis ha Isten magától nem ad jelt magáról, akkor az emberi szellem önmagában az isteni dimenzió kitapintására érzéketlen.
Ez a Biblia által leírt diagnózis az ember általános állapotára vonatkozóan, a terápia pedig a megváltás lett: Isten a Fiát küldte el, hogy emberként megfoganva, megszületve és felnőve átélje az ember minden örömét, mélypontját, kísértését, fájdalmát, szorongását, korlátoltságát, kiszolgáltatottságát, egészen a bűnözők római kori halálneméig, a kereszten történt kivégzésig (és egyébként a pokolba való három napra való leszállásig).
A Szentírás szerint Jézus hozzánk hasonlóan mindent átélt, kivéve a bűnt